Interjú a Zsirai tesókkal

By 2018-02-19Egyéb

Régóta vártuk ezt a pillanatot, amikor a Zsirai tesók nemcsak sportrendezvényeken ill. edzőtáborokban dolgoznak együtt, hanem a hétköznapokban is. Milán 2014-ben indította el Óbudán edzőtermét. Az elmúlt négy évet tekintve elmondhatjuk, hogy a Träning igazi családi vállalkozásként működik, ahol minden családtagnak megvan a maga szerepe. A szakmai vonalat Milán és Eszter képviseli, ami mostantól már abban is megmutatkozik, hogy Eszter is tart edzéseket a Perc utcában. Olvassátok el a tesókkal készült interjúnkat!

Mikor és miért kezdtél el triatlonozni?
Eszter:
Általános iskola 7. osztályban, eljártam úszni, mivel fájt a hátam, kicsit nyüzügébb lány voltam akkoriban :-). Az úszócsoportokat sorban nőttem ki, így jutottam el a triatlonhoz, úszóedzőm ajánlására próbáltam ki. És ott ragadtam…
Milán: 1998 környékén kezdtem el triatlonozni Eszter hatására. Kiskoromban rengeteg probléma volt a fülemmel, ami miatt nem sportolhattam, de aztán belekóstoltam az úszásba és futásba, ebből lett később a triatlon.

Úszás, bringa vagy futás?
Eszter: 
A futás volt az erősségem, de úszni is nagyon szerettem. A bringa túlélésre ment.
Milán:  A három sportág közül a futás ment a legjobban, de a kedvencem inkább a kerékpározás volt. A taktikai elemei jobban izgattak, illetve a csúcskategóriás verseny kerékpárokat mindig ámulattal figyeltem.

Kedvenc verseny?
Eszter:
 Az Ultrabalaton futóverseny, amit tavaly meg is nyertünk csapatban a lányokkal.
Milán: A Tiszaújvárosi triatlon verseny, leszámítva azt, hogy medencés az úszás. Cserébe viszont nagyon jó a hangulat és részben nyaralásnak is felfogható, mivel egy strand közepén zajlik a megmérettetés.

Kedvenc sportoló?
Eszter:
 Kimondott kedvencem nincs, viszont a magyar úszókért mindig nagyon szorítok és nagyon szívesen néztem Lance Armstrong,  Tour de France győztes nagy csatáit a hegyeken.
Milán: Alistair Brownlee és Usain Bolt. Bolt színészi tehetsége nagyon jól passzol amellé, hogy rendkívül profi és sikeres. Igazi sztár alkat. Brownlee pedig inkább példakép volt számomra. Én pont azelőtt versenyeztem vele, mielőtt világsztár lett és láttam, hogy tör a világ élére.

Melyik sporteredményedre vagy a legbüszkébb?
Eszter:
 Győrben rendeztek Age Group EB-t, amit nagy erőfeszítések árán ugyan, de sikerült megnyerni. Győrben a belvárosban végigfutni hatalmas élmény volt.
Milán: Legbüszkébb a 2007-es győri rendezésű junior világbajnokságon elért 14. helyezésemre vagyok egy népes nemzetközi mezőnyben. Ez a verseny a hazai pálya miatt áll hozzám a legközelebb, és talán akkor voltam életem legjobb formájában.

Legemlékezetesebb pillanat a sportban?
Eszter:
 Az imént említett verseny futószáma.
Milán: A duatlon (futás-kerékpározás-futás) világbajnokság célbefutója a győri városházánál, a szülővárosomban hazai közönség előtt.

Miért a testnevelő/edző pályát választottad?
Eszter:
Valahogy nálam kérdés sem volt, hogy esetleg más pályára tévedjek, ez az én utam, az én szakmám.
Milán: A sport és a családi sportos vonal miatt adott volt, hogy ebben kerestem a lehetőséget, de az is igaz, hogy a suliban nem sok más tantárgy érdekelt, úgyhogy ebben az irányban volt leginkább esélyem. 🙂

Mikor és hol tartottad az első csoportos edzésedet?
Eszter:
Győrben, a Yakuza Fitnessben kezdtem 2014-ben.
Milán: Első csoportos edzésem még a Marczibányi téri fitneszteremben volt 2013-ban, Pro Ski síszimulátoros edzést vezényeltem. CrossCore-t a Bank Centerben tartottam először ugyanebben ez évben.

Melyik a kedvenc eszközöd és miért?
Eszter:
A CrossCore illetve a futócipőm. A CC egy igazán hatásos eszköz, rengeteget fejlődtem általa, a futás pedig mindig kéznél van. Kint a szabadban, egyedül a gondolataimmal. Ez az én énidőm 🙂
Milán: Természetesen a CrossCore 🙂 Viccet félretéve, rengeteg lehetőséget ad mind az általános erősítésre, amire minden embernek nagy szüksége van, illetve a különböző sportágakban is nagyon jól alkalmazható.

Mi Eszter/Milán erőssége?
Eszter:
Nagyon büszke vagyok az öcsisajtra, de szerintem lehetek is. Le a kalappal, ahogy barátnője segítségével kézben tartanak egy egész sportcentrumot, mert hívhatom így. Rengeteget fejlődtek és Milán szakmai tudása rendkívüli, kreatív és folyamatosan dolgozik, hogy változatos és színvonalas edzéseket tartson.
Milán: Eszti szakmailag nagyon jó, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Erőssége még a nyújtás. Emellett igazi társasági ember, jól összetartja a csapatot, legyen szó edzésekről, vagy edzésen kívüli programokról.